A Yahsat egy erősen DX kategória, pláne kis/közepes tükrökkel. Már 2015 körül a figyelmem középpontjába került, hiszen akkor üzemeltem be itt Hatvanban a nagykecskeméti antennát, s a hold MENA nyalábos frekijeinek vétele is fontos volt az antenna állapotának, a forgató beállításának az ellenőrzéséhez. Akkor szépen jöttek ezek, köztük például a Dubai One HD verziója. Azóta sok idő eltelt és a hold is gyengült, ráadásul a kecskeméti antennám is "féloldalas" lett, hiszen az ív középső illetve nyugati felére van kihegyezve.
A 175-ös dyras szépen hozza a MENA nyalábos frekvenciákat (11977H, 12054H, 12130H, 12169H), ezekre nem is térnék most ki, hiszen a keleti országrészben ez még nem is számít annyira DX kategóriának, 120-as tükrökkel megfogható.
Inkább az east beam érdekes. Először 2 éve próbálkoztam a dyras-szal, de az akkori feljegyzéseim már nincsenek meg. Emlékezetem szerint talán 3 frekit hozott erről a nyalábról. Jelenleg kettőt tudok venni, 11766V és a 11881V.
12 órásperiódussal számolhatunk, reggel 6-7 és este 6-7 között a legjobb a vétel, ilyenkor 2-3 órán keresztül stabil kép van, de a nap többi részében csak szétesett, vagy semmilyen képet nem tud összerakni a beltéri. Sokkal többet nem is várok a holdtól, esetleg még a mínuszok hozhatnak valamit, de az időjárás nem biztos, hogy kegyes lesz az idén.
Képeket a 11766V csomagból hoztam, illetve egy jelszint fotó a 11881V-ről, onnan nem tudtam eddig stabil képet összehozni ebben az évben. 2 éve még sikerült...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése